KDNP

Ez az oldal nem a KDNP hivatalos blogja. Az oldalon lehetőséget kívánunk adni a KDNP honlapján megjelent hírek kommentálására.

Hirdetések

Friss topikok

A káosz peremén az SZDSZ

2008.02.21. 14:56 politikus

Ha a polgári és a büntetőeljárás kiderítené, hogy Kóka Jánost tavaly március végén csalással választották meg az SZDSZ elnökévé, semmissé válhat az azóta elnöklő Kóka összes intézkedése. Az egyesületi jog szakértői szerint ez káoszt okozhat a Szabad Demokraták Szövetségében. SZDSZ-es forrásunk ugyanakkor azt állítja, a káosz elkerülhető, hiszen a párt döntéseinek túlnyomó többségét az elnök nem önállóan hozza meg, a döntéshozatal az ügyvivői testület feladata. A pártot ugyanakkor minden esetben az elnök képviseli, ő írja alá a koalíciós és egyéb megállapodásokat is.

Ha tehát Kókát leváltanák, vagy törölnék az elnöki tisztségből, ez azzal a következménnyel járna, hogy az új elnöknek meg kellene erősítenie a Kóka által aláírt döntéseket. Ez azt jelentené, hogy minden pártdöntést, határozatot ismét meg kellene tárgyalnia az ügyvivői testületnek. A jóváhagyást ezután az új elnöknek meg kellene tennie. Az SZDSZ prominensei közül mindemellett többen érthetőnek vélik, hogy Kóka János ismét elnök szeretne lenni. Kóka azt nyilatkozta, amennyiben korábbi megválasztásában hibát találnak, vállalja az újabb megméretést. Ha sikerülne elérnie, hogy az ügyek tisztázása után ismét ő legyen az elnök, maga hozhatná helyre saját korábbi hibáit. Mások tehát nem igazán láthatnának bele a kártyáiba.

Kóka azt mondta, egy hónapon belül a párt belső vizsgálata tisztázni fogja, mi történt az elnökválasztáskor. Bizonyosra veszik, hogy ekkorra a párt országos tanácsa összehívja a küldöttgyűlést. Közben felröppent, hogy Kóka egyik fő támogatója, Magyar Bálint is elképzelhető lenne az elnöki poszton. Mások ugyanakkor úgy vélik, hogy Fodor Gáboron kívül senki nem tekinthető esélyesnek.

A Szabad Demokraták Szövetségében értesülésünk szerint naponta mélyül az érzelmi, politikai válság. Beszédtémává vált, hogy vajon Kóka nem maga szervezte-e meg magának a pluszszavazatokat az elnökválasztáskor. Az így vélekedők azt idézik fel, hogy Kóka nem tudta egyértelműen tisztázni magát az elnökválasztást követő banketten kiállított áfás számla ügyében. Házépítésének problémáit is hosszan tárgyalta a sajtó. Még nem merült feledésbe, hogy az építkezésen feketemunkások dolgoztak, s egy körözött bűnözőt is itt talált meg a rendőrség. Mindezek arra utalnak, amit Fodor Gábor az elnökválasztást megelőző kampányban mondott, hogy Kóka hitelessége megkérdőjelezhető.

Forrás: kdnp.hu

Szólj hozzá!

Címkék: szdsz

A bejegyzés trackback címe:

https://kdnp.blog.hu/api/trackback/id/tr70374324

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása