
A politikus elmondta azt is, hogy a gazdasági minisztérium honlapjára feltett energiapolitikával kapcsolatos tanulmány kevés konkrétumot, inkább általánosságokat tartalmaz, nem alkalmas a magyar érdekű energiapolitikai stratégia kialakítására. Hozzátette, a nagy hírű magyar energetika lényegesen többet érdemelne, mint ez az anyag.
Molnár Béla közölte: tavasszal "át lett hajtva" a parlamenten a villamosenergia-törvény. Először azonban koncepció kell, utána a koncepción belül kellett volna meghatározni a villamos energia szerepét - tette hozzá. Véleménye szerint a jövő energiapolitikájának meg kell határoznia, hogy milyen legyen az állam szerepvállalása ebben a kérdésben. Hozzátette azt is, hogy a KDNP meglátása szerint a tanulmány nem foglalkozik a gázpiaccal, hiányzik belőle az állam és közösségi tulajdonpolitika, valamint az energetika adópolitikája is. Hogy lesz ebből az országnak megfelelő energiapolitikai stratégiája? - tette fel a kérdést az ellenzéki képviselő.
Molnár Béla emlékeztetett arra, a Kyotói Egyezmény mindenkit arra szorít rá, hogy minél kevesebb legyen a széndioxid kibocsátás. Elmondta azt is, "mindenki tudja, hogy a fosszilis erőművek nem jók". Úgy fogalmazott: azt kimondani, hogy a bioenergia a jövő, szakmai körültekintést nélkülöz, hiszen ma Magyarországon kettő-négy százalékon mozog a bioenergia-felhasználás. Bioenergia kell, ez a jövő, de nem szabad elkapkodni, nem szabad aránytalanul sokat gondolni róla - jegyezte meg.
A földgázellátás kapcsán Molnár Béla azt mondta, az ország stratégiai érdeke, hogy az energia tekintetében ne függjön külső hatalomtól. Az ellenzéki képviselő beszélt arról is, hogy Nyugat-Európában reneszánszát éli a vasút. Olcsóbb szállítani a vasúton, és kevésbé káros is a környezetre - mondta, majd hozzátette: ez az, ami szintén hiányzik a tanulmányból, ami hiányzik a kormány gondolkodásából.
Forrás: kdnp.hu