Az első őszi szélvihar mintha elfújta volna a Magyar Gárda körül tomboló műfelháborodást, komolyra fordult a helyzet. A kormánynak szembe kell néznie az önmaga által felkorbácsolt ellenérzelmekkel. A társadalomnak pedig az ősszel, iskolával, rossz terméssel, drágasággal, elbocsátáshullámmal, romló statisztikákkal, fűtési szezonnal.
Úgy látszik, mintha a társadalom politizáló rétegei végre kezdenének rátalálni valódi énjükre, a heves fellángolást követő letargia helyett a nyugodt, szívós, hosszabb távon biztosan célba érő ellenállási formákra, az ellenérdekeltek és sértettek közös fellépésére.
Szükség van időnként a sokszázezres demonstrációkra is, de egy demokráciában, még ha az olyan is, amilyen, nem lehet akármekkora nagygyűléssel, még egy csalárd választással hatalomra jutott kormányt sem eltávolítani. Az ilyesmi csak a nyílt diktatúrákban sikeres, ahol az erőszakra jogos az erőszakos visszavágás. Ha egy politikailag éretlen többség csaló, korrupt, hazug tolvajokat választott magának, sajnos ki kell várni, amíg ez a választói réteg szembesül saját döntésének következményeivel. Legalább annyi választónak fel kell nőnie az érett döntéshez, amennyi elég a rossz kormány eltávolításához, az első adandó alkalommal. Láttunk ilyet. Horn alatt félmillió SZDSZ szavazó állt át. Most az MSZP megcsalt szavazóin a sor.
Ezért szerencsés az ellenállásnak az a formája, amikor a kormány döntései által sértett, kárvallott választók már nem pártszimpátiák szerint, hanem érdekeik védelmében összefogva lépnek fel. Ennek első jele volt a fővárosi közlekedési dolgozók sztrájkfenyegetése. És ezért lehet sikeres a Kisasszony-napi két tüntetés, ahol oktatók és diákok, orvosok, gyógyszerészek és betegek, nagycsaládosok és munkanélküliek, környezetvédők és vállalkozók együtt léptek fel. Ahol idős emberek, családanyák és kisgyerekek vonulnak, ott tehetetlenek a provokátorok, nem lehet ócska, titkosszolgálati trükkökkel botrányt kelteni és lejáratni az igaz üget. Mellettük a politikai ellenzéknek az a dolga, hogy minden lehetséges módon feltárja a való helyzetet és a politikai mezőnyben csatázzon a kormánnyal, szorítsa sarokba és szolgáltasson érveket az érdekvédőknek, tartsa életben a reményt, hogy a megmozdulásoknak meglesz az eredménye.
Szeptember eleje máris egy érdekes üggyel szolgált. Egy olyan csalássorozatban indított eljárást az ügyészség, amely kicsiben a Tocsik-ügyre emlékeztet. MSZP-politikusok látszat szerint közönséges bűncselekményekbe, csalásba, sikkasztásba bonyolódtak, de nem látni tisztán, hogy saját zsebre-e, vagy a pártkassza javára. Ál-egyesületeket alapítottak és a pályázatokon elnyert pénzekkel nem tudnak elszámolni. Az ügy főszereplője Zuschlag János volt képviselő, a többiek önkormányzatiak, egyben „fiatal” szocialisták. A keresett összeg nyolcvan millió, éppen egytizede a Tocsik-ügyben keresett összegnek, amelynek alapján szárnyra kelt a „800 milló = egy tocsik” mértékegység, a visszaélések mérésére. Most megszületett az „1 tocsik = 10 cuslág” mértékegység, a visszaélések mérésére. (Mint tudjuk, a Kulcsár-ügy 20 tocsikot tesz ki, vagyis 200 cuslágot), a viadukt 50 tocsikot. Az útépítő kartellt., amely 2002-ben egy 200 tocsikos pályázatot nyert, átlagosan közel 4 tocsik/km áron, a versenytörvény megértése miatt 9 tocsikra büntette jogerősen a bíróság).
Érdekes lesz figyelni ezt a legújabb botrányt, ha valaha egyáltalán bírói szakaszba kerül. Ha ugyanis bíróság elé kerül, akkor valóban magánzsebekbe vándorolt csalássorozat történt. Ha azonban történetesen a gyanúsítottak visszafizetik a pénzt, akkor aligha kerül bírói szakaszba, megegyezéssel, kézen-közön elkenik az ügyet. Kérdés, hogy ki, miből fizeti vissza az eltűnt 80 milliót. A Tocsik-ügyben nem sikerült eltussolni a dolgot, mert az MSZP és az SZDSZ, amelyek számlájára befutott két-két cuslágnyi pénz, nagy sietve visszautalták, mert hogy „tévedésből” került a folyószámlájukra, de még megvolt, nem költötték el.
A Zuschlag-ügyet az teszi különösen csípőssé, hogy a pénz az Ifjúsági és Sportminisztériumból vándorolt az ál-egyesületekhez és a minisztert abban az időben Gyurcsány Ferencnek hívták. A pályázatokat intéző helyettes államtitkár vallomása szerint a minisztertudott a pályázatokról, sőt, utasítást adott a kiutalásokra. Persze lehet azt mondani, hogy a pénzek elsikkasztására nem adott utasítást, de az egész pályázati rendszer, a pályázatok indoklása nagyon is átlátszó. Így hát mindenki azt gondol az ügyről, meg ennek alapján még számtalan hasonló pályázatról, amit akar.
Nemrégen sikerült újságíróknak kicsikarniuk az Ipari Minisztérium által link megbízásokra kifizetett ötmillió alatti pénzeket. Azok is kitesznek egy cuslágot. Az ÉS nemrégen ismertette a kulturális miniszter által a kormánypárti hetilapoknak és szemléknek juttatott, rendszeres éves támogatásokat. Azok is kitesznek két cuslágot. Persze nemcsak egyszer, hanem évente. Ennek meg az a pikantériája, hogy ezek a lapok hirdetik leghangosabban, a jobboldalnak címezve, hogy a médiumokat tartsák el az olvasóik, nézőik. (Az ÉS-t legalább nem az állam tartja el, hanem talán Soros György).
Ezek a cuslágok jelzik a jéghegy csúcsát, ha a víz alatt nem láthatók az igazi, soktocsikos lopások. A jéghegyek pedig összehozzák a Sarkvidék-tömegegű államadósságot, amelynek összege és mérete szinte fel sem fogható.
A következő években csakis erről kellene beszélni!
Forrás: kdnp.hu
